Rólunk


Ez aSzeretem Magyarországot Klub blogja.

Állandó műsorunkat aRádió Cafén hallhatjátok.

Kapcsolat:
info@szeretemmagyarorszagot.hu

Bookmark and Share
Subscribe

Friss topikok

Az eddigi minimumok

Az eddigi minimumok

Linkblog

Közösség

Teljhatalom vagy lehetőség?

2010.04.20. 15:27 :: gg

Március 12-én Schmidt Máriát, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját és Küllői Pétert, egykori befektetési bankárt (ma pedig ő a Bátor Tábor megalkotója) Kóczián Péter és Rangos Katalin fogadta. Kell-e kétharmad a Fidesznek és az országnak, mire kell, ha kell, és számít-e egyáltalán a kétharmad - ez volt az első témájuk. Schmidt Mária elmondta, hogy szerinte a nyolcvanas években elindult technokrata nemzedék csődöt mondott, zsákutcás modellt erőltetett, és nem volt hajlandó még csak meghallgatni sem az ellenvéleményeket.

17 komment · 1 trackback

A civilek nyerték a Moto GP futamát

2010.03.16. 19:44 :: gg

Március 12-én Bodoky Tamás, az Index.hu többszörösen díjazott tényfeltáró újságírója és Gerényi Gábor, szintén indexes beszélgettek Kóczián Péterrel. Érdekes egybeesés, hogy az adás délutánján értesülhettünk: a Magyar Fejlesztési Bank visszalépett a Sávolyra tervezett Moto GP versenypálya kedvezményes finanszírozásától - éppen azért, mert Bodoky feltáró cikkei nyomán komoly internetes civil mozgolódás indult az ügyben. Az adás teljes idejében így a politikai elit különös fejlesztési mániáiról, prioritásairól és természetesen a további aktuális korrupciós botrányokról folyt a beszélgetés.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Nem elég lemásolni a nyugati szisztémát

2010.03.10. 15:32 :: gg

Március 5-én Jaksity György volt tőzsdevezér és Concorde-vezető befektető, Ledényi Attila, az EDGE kommunikációs ügynökség tulajdonosa és Zorán, Sztevanovity voltak Kóczián Péter vendégei. A görög és a magyar csődhelyzet hasonlóságáról és különbözőségeiről beszélgettek, és azt keresték, amit annyian mostanában: hol és mit rontottunk el.

Szólj hozzá!

Volt reform vagy nem volt reform?

2010.03.02. 16:59 :: gg

Február 26-án Wermer András, a Fidesz volt kampányguruja és Kincses Gyula, volt egészségügyi államtitkár beszélgettek Kóczián Péterrel, Rangos Katalin szerkesztő pedig szintén gyakran beleszólt. Az elvetélt egészségügyi reformról alakult ki a legélesebb vita: Wermer szerint (aki korábban szintén az egészségügyben dolgozott) ugyanis ilyesmi nem is volt, vagy legalábbis ami volt, azt nem lehet reformnak nevezni, míg Kincses - aki az egyik kulcsfigurája volt ennek a folyamatnak - ezt érthetően opponálta.

Szólj hozzá!

Csak-éljük-túl költségvetés

2009.12.15. 13:59 :: gg

A december 4-i adásban Lakatos Péter, a Videoton vezérigazgatója, Varga Zoltán befektető, a Wizzair meghatározó tulajdonosa és Gerényi Gábor indexes beszélgettek az egyedüli műsorvezető, Kóczián Péter irányításával. Témák: az éppen elfogadott 2010-es költségvetés, a focibundabotrány, Bajnai Gordon és az MSZP távolsága, a felsőoktatási stratégia, a magyar gazdaság általános kérdései és az ad6kap6.hu.

Szólj hozzá!

Korrupció, ismét

2009.12.02. 18:15 :: gg

November 20-án Miklós Gábor, a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának tagja és Hack Péter expolitikus látogatta meg a stúdiót, Kóczián Péter pedig Rangos Katalin szerkesztő társaságában vezette a műsort. Úgy tűnik, kimeríthetetlen témához nyúltunk ismét: a korrupcióról volt szó a műsor elejétől a végéig.

Szólj hozzá!

Oltassunk vagy ne?

2009.12.02. 13:07 :: gg

November 13-án Sváby András volt televíziós és Kincses Gyula volt egészségügyi államtitkár vették végig a H1N1-oltás mellett szóló érveket és az egészségügyi rendszerek kapcsolódó kérdéseit, Kóczián Péter műsorvezetésével, és a szerkesztés - Bányai Gábor és Rangos Katalin aktív, tevőleges közreműködésével. Bónusztémának a berlini fal leomlására is áttértek, a kettéosztott városról mindenkinek volt egy személyes sztorija - és ha már Berlinnél jártak, kitértek a Berlinben élő Kertész Imre nagy vihart kavart mondataira is.

Szólj hozzá!

Bankreklámtól országimázsig

2009.11.15. 08:36 :: gg

November 7-én Danks Emese volt kormányszóvivő, jelenleg Erste-szóvivő, Csermely Ákos konferenciaszervező (Média Hungary, Internet Hungary) és Nagy Bálint, a Reklámszövetség elnöke szinkrontolmácsoltak, Kóczián Péter pedig ismét egyedül vezényelt. A sokfelé kanyarodó beszélgetés annyi témát érintett, hogy nehéz lenne felsorolni valamennyit, így úgy döntöttünk: maradjon meglepetés a műsor mindazoknak, akik veszik a fáradságot és végighallgatják.

Szólj hozzá!

Ó, ió, ció, korrupció

2009.11.15. 08:30 :: gg

Október 30-án Geszti Péter és a védegyletes Boda Zsolt volt a Szinkrontolmács két vendége, Kóczián Péter pedig ezúttal egyedül vezette a műsort. A két óra alatt egyetlen témát járt körbe-körbe a csapat: mi az a korrupció, benne vagyunk-e mi magunk is, és lehet-e küzdeni ellene csomagokkal, intézkedésekkel.

Szólj hozzá!

Legális vagy legitim?

2009.11.03. 19:30 :: gg

Október 16-án Kálmán János ügyvéd és Pesty László mint politikai kommunikációs szakember vitatkoztak a Szinkrontolmács stúdiójában. Kóczián Péter mellett Rangos Katalin is besegített a műsorvezetésbe. Előkerült Molnár Oszkár és az állítólagos gyerekkárosító cigányanyák ügye is, ahol Pesty egyértelműen fogalmazott: bizonyítékok nélkül ilyet nem lehet állítani. Hosszú vita kerekedett az új polgári törvénykönyv elfogadásáról - a rengeteg szükséges frissítés mellett, úgy tűnik, nehezen elfogadható és szakmailag rossz minőségű tézisek is bekerültek a szövegbe. Ismét előkerült a kormány legalitásának és legitimitásának különbsége, és a bal-jobboldal ideológiacseréje is.

Szólj hozzá!

Két óra, rengeteg téma

2009.11.03. 07:38 :: gg

Október 9-én Vékássy Tímea pedagógus, Mentes Endre reklámszakember az ACG ügynökségtől és Juhász Péter a Kendermag Egyesülettől sétáltak be a stúdióba. A műsort vezette:Kóczián Péter. Sok mindenről szó volt: Nobel-békedíjról, átkelésről a zebrán, otthonszülésről, médiáról, a versengés szükségtelenségéről az iskolákban, és ismét csak: a fenntartható fejlődésről.

Szólj hozzá!

Fenntarthatatlan fejlődés

2009.11.01. 19:54 :: gg

Október 2-án Boda Zsolt szerepelt a Védegylettől, Szabó László, a Duna TV kuratóriumának tagja és Olti Ferenc mérnök-informatikus mellett. A műsor elejéről Kóczián Péter lemaradt, így a szerkesztő Bányai Gábor konferálását élvezhettük. Az egész műsort a közelgő klímakatasztrófa és annak esetleges elkerülhetősége dominálta - mint kiderült, nem sok olajunk van már, de ha jót akarunk, akkor már azt sem égethetjük el.

Szólj hozzá!

Félpiaci, félállami, félközösségi

2009.09.30. 16:16 :: gg

Szeptember 18-án Orosz Györgyi, a Figyelőnet főszerkesztője vendégeskedett, Egressy Zoltán drámaíró társaságában. A műsorvezetők Babarczy Eszter és Kóczián Péter voltak, főtémák pedig: a kiugróan magas állami vezetői jövedelmek, a Liverpool-Debrecen meccs, valamint a szlovák-magyar meccs.

Szólj hozzá!

Kultúra, pénz és dalok

2009.09.24. 10:52 :: gg

A szeptember 11-i adás első vendége Zimányi Zsófia fesztiválszervező volt, őt a második félidőre Presser Gábor váltotta. Most a műsorvezetők voltak többen: Kóczián Péter mellett Rangos Katalin és Bányai Gábor szerkesztők is beültek a stúdióba. A téma elsőként a kultúrafinanszírozás jelenlegi állása volt, utána pedig természetesen a Magyar Dal Napja.

Szólj hozzá!

Vásárhelyi Máriát tilos bírálni

2009.09.16. 08:16 :: gg

Szeptember 4-én hárman vendégeskedtek a Szinkrontolmács stúdiójában: Bakos Gábor az ARC-tól, Prieger Zsolt, az Anima Sound System vezetője és Mong Attila rádiós műsorvezető, az Index kiadásában megjelent Ártatlanok kora című riportkönyv egyik szerzője. A műsort Kóczián Péter egyedül vezette.

A legerősebb véleményeket Prieger Zsolttól hallhattuk: bár ezúttal az SZDSZ-ről sok szó nem esett, azt azért elmondta, hogy az egykori liberális párt oda került, ahova mindigis való volt. A zenész elmondta még, hogy Magyarország példája mutatja, hogy az intézményrendszer kialakítása semmi - a benne élő emberek kultúrája határozza meg a mindennapi élet minőségét, és ebben sajnos Mikszáth óta semmi változást nem tapasztalhatunk. Hazánknak a demokráciája is olyan, mint a diktatúrája volt, a sajtótermékek nagy részét titkos pártpénzek finanszírozzák, és még olyan nagy hagyományú lapokban is, mint az ÉS, a főszerkesztő erősen meghúzza azt az írást, ha esetleg olyan szent tehenet támadnánk meg, mint például Vásárhelyi Mária.

Mong beszélt új könyvéről, az igazságszolgáltatás furcsa viselkedéséről, és általános kérdésekről is: megemlítette, hogy az ország helyzetét jól szemlélteti az a gyakori eset, amikor már az autópályán a leállósávban, illegálisan közlekedő autók is dugót képeznek.

Bakos az ARC idei szlogenjéről és filozófiájáról is beszélt. Restart - újratervezés, te mit terveznél újra: így szólt felhívásuk, melyre érkezett néhány, az országra szintén nagyon jellemző pályázat. (A kiállítás jelenleg is megtekinthető a Felvonulási téren.)

68 komment

Sólyom hibája és a magánosítás mikéntje

2009.09.07. 05:57 :: gg

Az augusztus 28-i műsor két vendége Schmidt Mária,a Terror Háza Múzeum főigazgatója és az indexes Gerényi Gábor voltak, a műsorvezetést pedig Kóczián Péter ezúttal Rangos Katalinnal osztotta meg.

Képes-e a baloldali gondolkodás felfogni a kultúra jelentőségét, vagy csak lélegeztetőgépekben, anyagi javak koordinátarendszerében tud mozogni? És meg lehet-e reformálni bonyolult rendszereket? A beszélgetés első részében erről volt szó.

A második menetet a köztársasági elnök kitiltása dominálta, itt Schmidt Mária markáns álláspontot fogalmazott meg. Szerinte Szlovákia nagyon fiatal állam, ami miatt nagyon nehezen tudná csak levetkőzni a megelőző korokból származó frusztrációit - ezt meg kell értenünk, és minden alkalommal hangsúlyozni kell, hogy Magyarország érdekelt egy erős és független Szlovákia létezésében. Sólyomnak ezeket a szempontokat is figyelembe kellett volna vennie a programszervezés során.

Az utolsó részben szóba került még Gyurcsány viselkedése, valamint a privatizáció és annak lehetséges megoldásai, illetve ezzel kapcsolatban a kilencven körül hangadó baloldali értelmiség attitűdje.

106 komment

Élőben, a Szigetről

2009.09.06. 20:01 :: gg

Az augusztus 14-i műsort a Szigetről nyomtuk élőben, a vendégek pedig kézenfekvően az ott fellépő művészekből kerültek ki, valamint Lobenwein Norbert, szigetes szervezőguru. Lovasi András kezdte, majd mikrofonhoz ült Kardos-Horváth János a Kaukázusból és László M. Miksa a Ladánybenéből. A műsort végig Kóczián Péter vezette, egyedül.

Szólj hozzá!

Kezdődik a posztapokaliptikus karanténbuli

2009.08.07. 20:42 :: gg

Tragikusan meleg volt a napokban, az álmos és nyaraló közvéleményt az olajos lángos és a német-magyar barátság ikonjaként emlegetett hekk mellől csak pár nagyobb hír rázta fel.

Tudjuk, mit tettél tavaly nyáron: Angliában jártál, hogy jól megfertőződj újtípusú influenzával. Ez a rettenetes epidemik horror állandó témával látta el az unatkozó, nyári melegben aszalódó sajtót. Azonban a hullahegyeket mellőzniük kellett, a legjobb esetben is maximum 1-2 halálos áldozatot tudott bemutatni a média, a rettegést pedig még az sem növelte, hogy hirtelen a közjóért és közegészségügyért aggódó, figyelem: politikusok nyilatkoztak meg. A hetek legnagyobb sztárja egy jobbos úr volt, aki egyenesen a Sziget bezárását követelte, mondván, szörnyű 2000 angol turista fog ellátogatni a Szigetre, akik között minimum 1 fertőzött lesz, aki eltüsszenti magát, és máris lehet a szigethidat felhúzni, Gerendai Károly kihirdetheti a szükségállapotot, a sörcsapok pedig sör helyett penicillint mérnek, a sziget pedig átalakul egy össznépi kultkavalkád buliból egy posztapokaliptikus karanténpartivá.

A Lonely Planet íróinak megbírságolása után nem is találhatnánk ki jobbat, minthogy az egyetlen nemzetközi hírű fesztiválunkat bezárjuk, tényleg. Most hogy a Faith No More is felépült a sertésinfluenzából, és pár év után újra összeálltak és idelátogatnak, a Placebo mindenféle szexuális jellegű kórt terjesztve játszik a backstage-ben, és az arénasátorban a tüctüczene ritmusát halk tüsszentések törik meg, majd az üvöltő tömeg menekülése - itt lenne az ideje elgondolkodni a helyzet komolyságán.

Pedig a Sziget kitett magáért idén, végre érdemi reklámkampányt készítettek. Az utóbbi évek egyik legjobb gerillavideója az övék:

 

A Sziget, nem lehet elégszer elmondani, dacára annak, hogy kinek és miért és hogyan nem tetszik, az egyetlen magyar fesztivál, amit Sopronon túl is ismernek.

A Sziget több éve rendez 0. napot, ezúttal a 0. nap a rasszizmus ellen szól. Dicséretes, hogy egy zenei fesztivál a saját eszközeivel küzd a rasszizmus ellen. A dolog aktualitását emelte sajnos a napokban elkövetett újabb romagyilkosság. A rendőrség hihetetlen elemzői képességekkel megállapította, hogy az utóbbi idők összes romagyilkosságánál ugyanazt a fegyvertípust használták (sörétes puska), és hogy mindig főút melletti falvak utolsó házába törtek be. Ennél több eredmény nincs, pedig ez már a sokadik ilyen eset, és ahogy az ismert sorozatgyilkosos filmekből tudjuk: egyszer mindenki hibázik. Ennek ellenére a rendőrség annyit tudott tenni eddig, hogy kitűzte a lehető legnagyobb összeget a nyomravezetőknek. Ami új, hogy most már hivatalosan is egyetlen bandáról van szó, akik járják az országot egy sörétessel és molotovval megpakolt kocsival.

A gyilkosok gyávaságára jellemző, hogy az áldozatok eddig főként nők és gyerekek, esetleg menekülő férfiak - sosem a helyi maffiához köthető sötétmercedeses figurák, ők még a végén visszalőnének.

Ezek voltak tehát a témák a mai Szinkrontolmácsban a 98.6-on, ahol a vendégek: Gerendai Károly és Dr. Kincses Gyula voltak.

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló rádió sziget rasszizmus

Román, magyar két jó barát

2009.07.30. 17:27 :: gg

A futballtól indulva a zavargásokon át egészen Tusnádfürdőig ívelt a műsor tematikája. Lesz még egy kis SZDSZ-ezés is, mégis érdemes nem áttekerni, mert egy komoly politológus szájából hangzik el, hogy „Lepsénynél még megvolt.”

A műsorvezetők bölcs irányításának köszönhetően nem az SZDSZ porladásával indult a műsor, hanem az Újpest-Steaua meccsen történtekkel. Itt aztán kibújt a vendégekből a futballtörténész, mint kiderült Csizmadia Ervin egykor lelkes focirajongó volt, míg Gerényi Gábor a mai napig az intelligens szurkolók néptelen táborát erősíti. Innen egy lépés volt a futball gazdasági lehetőségeinek boncolgatása, ami megosztotta a beszélgetés résztvevőit, a beszántás és sóval behintés, illetve az újbóli felvirágoztatás is elképzelhető lenne, mindez csupán elhatározás kérdése.

A meccs közbeni és azt követő botrány elemzése is gyorsan átcsapott általános  tanulságok levonásába. A legfőbb kérdést az üggyel kapcsolatban Rangos Katalin fogalmazta meg, aki rávilágított, hogy a magyar közvélemény általában rendőrellenes, függetlenül a hatóság teljesítményétől. Úgy tűnik a rendőri intézkedést sosem tartjuk arányosnak, az vagy elégtelen, vagy éppenséggel túl kemény, ami több esetben is igazságtalan a rendőrökkel, rendőri vezetőkel szemben. Csizmadia Ervin pedig arról beszélt, hogy ezekhez a dolgokhoz idő kell, hiszen 2006 előtt nem voltak komolyabb utcai zavargások az országban, a futballhuligánok kezelése pedig egy más kategória. Mint mondta a müncheni olimpia előtt nem volt külön terrorelhárító kommandó sem, sajnos minden esetben történnie kell valaminek ahhoz, hogy rákényszerítse a hatóságokat a megfelelő és arányos válasz kidolgozására. Úgy tűnik hazánkban a futball pályák világából szabadult ki az utcai tüntetésekre az erőszak.

A második harmadban óhatatlanul előkerült a liberálisként definiált SZDSZ erodálódása. Hogy ne szaporítsuk a szót, csupán néhány jegyzet arról, miről is beszélgettek a vendégek. A mostani nyilatkozatok szerint ez az SZDSZ már nem az az SZDSZ, és ha ezt már korábban látták, miért nem hagyták ott akkor. Elhangzott még egy lehetséges magyarázat arra, hogy miért sikerült a belső ellentétek ellenére az MDF-nek az, ami az SZDSZ-nek sosem. Eszerint a jórészt intellektuális baráti társaságból kinőtt Szabad Demokraták sosem tűrtek meg maguk mellett egy Political Capitalhoz hasonló think tank-et, ami a Magyar Demokratákat többször átsegítette már a válságon.

Végül szó esett még Orbán Viktor a XX. Bálványosi Szabadegyetemen elhangzott beszédéről, amelyben sikerült ismét minden gonosz szülőjeként megnevezni a neoliberalizmust és az általa annak elődjeként számon tartott baloldali politikát. A belpolitikai csatározások közben kevesen figyeltek fel arra, hogy mekkorát változott a Fidesz külpolitikája, mutatott rá Csizmadia Ervin a beszélgetés során. Véleménye szerint pozitív fordulatot jelent, hogy Orbán a román államfővel, Traian Basescuval egy rendezvényen szólalt fel, valamint tárgyalt Angela Merkellel is. Mindettől függetlenül továbbra is hiányzik a Fidesz politikájából a konkrét intézkedéstervezet.

Sajnos az adásba már nem fért be a terézvárosi csendrendelet. Tekintve, hogy ez az ügy még folyamatban van, mindenkit megnyugtathatunk, lesz még róla szó egy későbbi műsorban.

Szólj hozzá!

Címkék: politika rádió foci

Ahogy a nagy dolgok mennek

2009.07.30. 13:52 :: gg

Ritkán adatik meg az egyszeri választópolgárnak, hogy betekintést nyerhessen abba, hogyan is működik a nagypolitika hazánkban. Sejtései mindenkinek vannak, összeesküvés-elméletekből pedig kifogyhatatlanok vagyunk. Baj csak akkor van, amikor a kocsmai beszélgetésekről, röhögve előadott mismásolásokról kiderül, nem a képzelet szüleményei.

Kezdjük talán Draskovics Tiborral és a Magyarok Nyilaival, ettől röhejesebb történet ugyanis kevés akad manapság. Statisztikák bizonyítják, hogy az amerikaiak nem elhanyagolható része úgy gondolja, hogy George W. Bush megakadályozhatta volna a szeptember 11-i merényletet, sőt vannak olyanok, akik egyenesen úgy gondolják a CIA szervezte a dolgot. Még ha ez így is történt, abban biztosak lehetünk, hogy soha az életben nem fog kiderülni, illetve nem lesz rá egyértelmű bizonyíték. Draskovics ezzel szemben rekordidő alatt lebukott, így jár az, aki kicsiben játszik. Nem is az a kellemetlen az ügyben, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda bizonyítékot próbált kreálni egy nem létező fenyegetésre, hanem az, hogy ennyire bénán tették. (Illetve legyünk pontosak, igenis nagyon nagy gáz, ha a titkosszolgálatok bizonyítékokat kreálnak és manipulálnak.)

Szólj hozzá!

Címkék: politika bajai draskovics

Padlógázzal a szakadékba

2009.07.28. 13:29 :: gg

Az SZDSZ sorsát nézve óhatatlanul Ridley Scott Thelma és Louisának zárójelenete jut eszembe, a szakadékba zuhanó főhősökkel, legalábbis ezt a képet festette le Ablonczy Bálint a Heti Válasz újságírója. Elhangzott még a „kisgazdásodás”, ami elég durva ámde találó leírása a jelenlegi helyzetnek.

Essünk neki még egyszer, remélhetőleg utoljára az SZDSZ-nek, ami már a legkevésbé sem érdekes vagy szórakoztató. Már nem csupán belerúgtunk a döglött oroszlánba, de táncolutnk is busa fején szöges bakanccsal, lássuk be végre, unalmas.

Az utolsó felvonásban még sikerült ízekre szedni a Szabad Demokraták küldöttgyűlését és új elnökét. Érdekes és egyben zavaró jelenség, hogy olyan egykori tagok esnek cséphadaróval a pártnak, akik még néhány hete véd- és dacszövetségben voltak azzal. Az est legérdekesebb kérdése, hogy ki mikor ábrándult ki a pártból, mikor döntötte el, hogy többet rájuk nem szavaz. Szerencsére a vendégek, Török Imre a Hill-Top társtulajdonosa és Ablonczy Bálint újságíró, gyorsan túlléptek az SZDSZ ekézésén, jelenlegi helyzetén és rátértek a magyar politikai élet egyéb pártjaira.

Nyilvánvaló jelentős átrendeződés várható a magyar politikai színtéren, a meglepetést leginkább az MDF túlélése jelenti, és legvalószínűbb, hogy a szocialisták lesznek azok akik legközelebb eltűnnek a süllyesztőben. Társadalmunk nagy része sajnos teljesen kiábrándult a politikából, eléggé megerősödött az euroszkeptikusak, kapitalizmusellenesek tábora, ez magyarázhatja például a Jobbik előretörését is.

Szó esett még a politikai marketingről, a Margit híd "felújításáról", a korrupcióról, a jövőbe vetett hitről. Miért is kell debilnek nézni valakit, aki ma mosolyogva sétál az utcán Magyarországon? Erre is keresték a választ az adásban a műsorvezetők, Kóczián Péter, Rangos Katalin és vendégeik: Ablonczy Bálint és Török Imre.

Szólj hozzá!

Címkék: politika rádió unalmas szdsz

Csendrendelet magyar módra

2009.07.24. 12:01 :: gg

Magyarországon élni jó, ha hagynak. Mindenesetre nem lehetünk elég hálásak országunk nagyjainak, hogy a legmegveszekedettebb uborkaszezon közepén is gondoskodnak témáról.
 
Az elmúlt hetek történései közül nem a legfontosabb, de a legnagyobb port felvert ügy a Terézvárosi csendrendelet. Választott képviselőink úgy döntöttek, hogy szeptembertől este 10-kor takarodót fújnak a VI. kerületben.


Élő példa a XI. kerület hasonló rendelete, ahol az életbelépés óta gombamód elszaporodtak a galériák és egyéb kultúrhelyek. A magyar ember, ha nem rúghat be akkor kulturálódik, így megy ez. Nem kell tehát félteni a találékony vendéglátósokat. Terézváros szórakozóhelyei ilyen szempontból még helyzeti előnyben is vannak, hiszem számos színház található a környéken. Azt pedig nehéz elképzelni, hogy este tízkor az ügyelő erélyesen lerugdalja a színészeket a világot jelentő deszkákról (modorosság ultradeluxe). De például a Sirály vagy éppen a Kiadó kocsma is állandó kiállításokkal várja vendégeit, nekik talán elég lesz este 20 forintos belépőt kérni mindenkitől. Persze a rendelet általánosságban vendéglátóhelyekről beszél, tessék mondani a Moulin Rouge akkor most mi is?


Mégis mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha nem kellene kiskapukat keresgetni, bár a VI. kerület esetében a rendelet erre nem sok lehetőséget hagy. Az is lehet persze, hogy mindez csak egy ügyes húzás, hogy elterelje a figyelmet Kékesi Tibor egyéb ügyleteiről, annak viszont kitűnő. Gyanús lehet például, hogy a rendelet megalkotása és kihirdetése előtt nem egyeztetett a vendéglátóhelyekkel, de valahogy az évek óta a szabályozásért küzdő civilek is kimaradtak a körből,  ezzel erős ad-hoc jelleget kölcsönözve az egész akciónak. Egyeztetve persze lesz, utólag, miután kihirdették a rendeletet és miután civilek uszkve 5000 embert csődítenek a Jókai térre 24-én este 8 órára (takarodo.com). Kérdés, hogy a nem kerületben lakó lelkes kocsmázók mekkora nyomást gyakorolhatnak az önkormányzatra, vagy egyáltalán érdekel-e valakit a nem ott lakók, szavazók véleménye. Nem vitás, hogy sokaknak gondot okoz a zaj, vagy az éjszakai mozgolódás. Bár talán pár részeg fiatal jobb, mintha bicskások járkálnának az utcán a későn hazatérőket molesztálva. Érthető tehát a lakók panasza, és az is, hogy valamilyen kompromisszumot kötni kell, de az önkormányzat szemmel láthatóan nem a kompromisszumok híve. Ahogy évekig tűrték a Liszt Ferenc téri illegális területfoglalást, most ugyanolya fapofával takarítanák ki az egészet. Vagy a kenőpénz fogyott el, vagy már a változás szelét érzik az önkormányzatnál is és ezzel szeretnék majdani utódaikat elütni jelentősebb bevételektől. Ez persze puszta spekuláció, az is lehet, hogy valakik tényleg komolyan veszik a munkájukat az önkormányzatnál. És kiemelnénk itt a Jobbikos Gyenge Zsoltot, aki úgy tűnik egyedül gondolkodik a testületben és az ügyről igen szimpatikusan érvelve nyilatkozott.


Éjszakai inni márpedig jó, én mindig büszkén vezettem körbe külhoni ismerőseimet a belvároson, vagy vittem el az éppen itt szófaszörfözőket a Gödörhöz, mert ilyen máshol bizony nincs. A Liszt Ferenc tér vagy az Andrássy út hangulatához kevés hely ér fel, eddig csak az egyszem Ráday utca volt ennyire turistacsalogató. Nem számoltak még a bulizókkal és nyilvánvalóan nem ebben a közegben élnek a rendelet kiagyalói, hiszen ha ismernék a szokásokat ilyesmivel meg sem próbálkoztak volna. Este 10 előtt civilizált ember be sem megy a kocsmába, addig valahol „alapoz”, legyen az közpark, házibuli, étterem, vagy éppen otthon öltözik át és zuhanyzik le, vacsorázik mielőtt nekivág az éjszakának. A hajnal 1 óra kicsit reálisabb, a jobban értesült diszkófejek ilyenkor szállingóznak a táncos mulatók felé, köztudomású ugyanis, hogy a neves vendég DJ-k korábban nem is kezdenek. El lehet menni máshová, de nem biztos, hogy a Mono közönségének jó lesz a Dokk felhozatala.


A helyi lakosok számára zavaró az esti tivornyázás és hangoskodás, de nyilván az már kevésbé frusztrálja őket, hogy ingatlanaik ára megháromszorozódott az elmúlt időben. Sőt sok helyen az engedélyért cserébe a vállalkozások újították fel az épületeket. Hogy is van ez akkor, nem ilyen lovat akartunk? Tipikus magyar történetnek várjuk hát a végét, ami bizonyosan nem lesz megnyugtató, ebben a szituációban ugyanis nem létezik mindenki számára kedvező döntés.


Ezen kívül volt még a héten futballbotrány, Orbán Viktor is belelendült a kampányba jókorát rúgva a múlt hét óta még látványosabban döglődő SZDSZ-be.


Ezek a témák lesznek leginkább előtérben a mai adásban 17:00-tól a Rádió Café 98.6-on, ahol Csizmadia Ervinnel és Gerényi Gáborral beszélgetnek a műsorvezetők, Kóczián Péter és Babarczy Eszter.

Szólj hozzá!

Címkék: politika terézváros csendrendelet

Meghalt a királycsináló, éljen a királycsináló

2009.07.17. 14:57 :: gg

Két kis párt kerül ma terítékre, egyikük nem egyszer csinált kormánypártot az MSZP-ből, másikuk még csinálhat, bár erre kevés az esély.

A Szabad Demokraták Szövetsége kifejezetten szimpatikus alakulat volt a rendszerváltás környékén és egészen addig maradt is, amíg nem sikerült önmagukból kifordulva koalícióra lépniük az MSZP-vel. Kedvenceink azok a látványos durcás násztáncok voltak, amikor a Szabad Demokraták valamin megsértődtek és koalícióbontással fenyegetőztek, aztán mégis a józan eszükre (lásd pénztárca) hallgatva maradtak. Mire sikerült ezt a mutatványt élesben is megvalósítani már rég nem volt olyan súlyuk a kormányban, hogy bárki sírt volna utánuk.

1 komment

Címkék: politika rádió szdsz jobbik

Liberális fájlcsere, SZDSZ-végjáték és a popkirály halála

2009.07.08. 14:56 :: gg

Megérkezett a június 26-i műsor is, Geszti Péterrel,Bródy Jánossal és az indexes Gerényi Gáborral. A műsorvezető ismét Kóczián Péter volt, a tervezett tematikát pedig erősen átírta Michael Jackson váratlan halála.

Szólj hozzá!

Johohó, meg egy üveg rum

2009.06.26. 10:11 :: gg

Mai jogászkodásunk két fontos témája az alapvető emberi jogok és a szerzői jogok. Igen, a szólásszabadságról és a filecseréről lesz szó.

A zeneipar hosszas és eddig szemmel láthatóan eredménytelen harcot folytatott a filecserélő hálózatok ellen. Az utóbbi időben a RIAA és a hasonló intézmények látványosabbnál látványosabb öngólokkal mulattatták a nagyérdeműt, és ezzel sikerült még azokat is megnyerni a büntetlen letöltés ügyének, akik eddig legalábbis szkeptikusak voltak.

A PirateBay ellen folyó boszorkányper napról napra szolgál meglepetésekkel: nem elég, hogy a bíró, de még a felderítésben résztvevő egyik nyomozó is érdekeltnek bizonyult a pert indító jogvédő szervezetben. Innen még akkor is nehéz hiteles ítéletet hozni, ha újratárgyalják a pert, ám a svéd bíróság nem mondta ki az összeférhetetlenséget, így első fokon elítélték a torrentoldalt. A svéd kalózpárt nem is lehetett volna hálásabb az ítéletért, a társadalmi felháborodás farvizén csont nélkül behajóztak az Európa Parlamentbe, hogy ott képviselhessék a letöltők jogait.

Az elsőfokú svéd ítéleten felbuzdulva Írországban szintén megtámadták a legnépszerűbb torrentoldalt és a pletykák szerint az új célpontok között van a Rapidshare és a Mininova. A svéd hadakozás mellett a franciák is védőszárnyuk alá vették a kiadókat. Sárközy elnök kormánya végre átverekedte a parlamenten a filecsere elleni törvény, amit a francia alkotmánybíróság vissza is dobott. A Les Sages határozata az alapvető emberi jogok közé sorolta az internet-hozzáférést, ezért azt kizárólag bíró végzéssel lehet korlátozni vagy megszüntetni.

Az európai huzavona mellett az Egyesült Államokban is jeleskednek önalázásban a lelkes jogvédők, a héten ugyanis lezárult az egyik legrégebben folyó amerikai szerzői jogi per amelyet Jammie Thomas-Rasset ellen indított a legnagyobb kiadókat képviselő amerikai szervezet. A döntés értelmében 24 darab mp3 letöltése miatt az egyedülálló anyának 1,92 millió dollárt kell fizetnie. A per már eddig is inkább a RIAA ellen hangolta a közvéleményt, nem egy neves zenész ítélte el a korábbi 220 ezer dolláros büntetést is. A fellebbezés után kihozott 1,92 milliós büntetés azonban még a Sony jogászánál is kiverte a biztosítékot. A RIAA ebből valószínűleg már akkor sem jönne ki jól, ha hagyná az egészet a fenébe.

Hülyeségért természetesen most sem kell külföldre menni, itthon a Jobbik megerősödése által felkorbácsolt kedélyekre szeretne újfent rájátszani a kormány, hogy végre megszavaztassa a gyűlöletbeszéd elleni kétharmados törvényt. A jelenlegi politikai helyzetben akár még esélyük is lehet arra, hogy a szólásszabadság durva korlátozását átverjék a parlamenten. Ha ez sikerül akkor készülhetünk a magyar nyelv újabb nyelvújítására, ahol leginkább a zsidó és cigány szavak szinonimái mutatnak jelentős darabszám-növekedést. Aki a kajmánozó és galíciaizó szófordulatokból eddig nem tanulta meg, hogy egy ilyen törvény csupán a nyelvi kreativitást serkenti, az minden bizonnyal nagy reményeket fűz hozzá. Pedig csupán annyi történik, hogy az antiszemiták és egyéb gyűlölködők földalatti mozgalmakba szorulnak, a titkos nyelv pedig segít nekik a kiválasztottság érzésének hatványozódásában. Mennyivel egyszerűbb lenne, egy zsidózó polgártársa rámutatni, hogy „ni itt egy antiszemita” és szép nagy ívben elkerülni, de úgy tűnik a kirekesztésről, mint olyanról csupán negatív dolgok jutnak parlamentereink eszébe.

Utolsó próbálkozásként a TASZ aláírásgyűjtésbe kezdett a tervezett alkotmánymódosítás ellen, amihez bárki csatlakozhat.

Mennyire természetes része életünknek a jog megkerülése, az ügyeskedés? Ha valamit sokan csinálnak akkor az már helyes is? Erről és még sokminden másról beszélgetnek a mai adás vendégei, Gerényi Gábor, Geszti Péter és Bródy János 19-én 17:00-tól a Rádió Café 98.6-on.

3 komment

Címkék: rádió torrent jogok tasz

süti beállítások módosítása