Rólunk


Ez aSzeretem Magyarországot Klub blogja.

Állandó műsorunkat aRádió Cafén hallhatjátok.

Kapcsolat:
info@szeretemmagyarorszagot.hu

Bookmark and Share
Subscribe

Friss topikok

Az eddigi minimumok

Az eddigi minimumok

Linkblog

Közösség

Ahogy a nagy dolgok mennek

2009.07.30. 13:52 :: gg

Ritkán adatik meg az egyszeri választópolgárnak, hogy betekintést nyerhessen abba, hogyan is működik a nagypolitika hazánkban. Sejtései mindenkinek vannak, összeesküvés-elméletekből pedig kifogyhatatlanok vagyunk. Baj csak akkor van, amikor a kocsmai beszélgetésekről, röhögve előadott mismásolásokról kiderül, nem a képzelet szüleményei.

Kezdjük talán Draskovics Tiborral és a Magyarok Nyilaival, ettől röhejesebb történet ugyanis kevés akad manapság. Statisztikák bizonyítják, hogy az amerikaiak nem elhanyagolható része úgy gondolja, hogy George W. Bush megakadályozhatta volna a szeptember 11-i merényletet, sőt vannak olyanok, akik egyenesen úgy gondolják a CIA szervezte a dolgot. Még ha ez így is történt, abban biztosak lehetünk, hogy soha az életben nem fog kiderülni, illetve nem lesz rá egyértelmű bizonyíték. Draskovics ezzel szemben rekordidő alatt lebukott, így jár az, aki kicsiben játszik. Nem is az a kellemetlen az ügyben, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda bizonyítékot próbált kreálni egy nem létező fenyegetésre, hanem az, hogy ennyire bénán tették. (Illetve legyünk pontosak, igenis nagyon nagy gáz, ha a titkosszolgálatok bizonyítékokat kreálnak és manipulálnak.)

Képzeljük el, mégis micsoda minőségi munka folyhat egy olyan helyen, ahol netről letöltött, több ezerszer megnézett és megosztott videókkal dolgoznak. Ha Draskovics nem tudta, hogy egy ilyen bizonyítékot mutat be, akkor egyszerűen csak alkalmatlan rendészeti miniszternek. Azonban, ha tudatában volt ennek, akkor tényleg lehet kongatni a vészharangokat. Másrészt pedig le lehet szállni a Magyarok Nyilairól, meg az összes ilyen szélsőséges gittegyletről, mert tényleg az van, hogy ha nem foglalkoznak velük, akkor eltűnnek a süllyesztőben. Emlékszik még egyáltalán bárki a Lelkiismeret '88 csoportra? Ugye. A lényeg persze, hogy Draskovicsnak mennie kell, történjék bármi, fenik már a guillotine-t.

A másik igen érdekes kis ügyecske a BKV humánpolitikai igazgatójáé, Dr. Szalainé dr. Szilágyi Eleonóráé. Ő ugyanis 2008-as kirúgása óta továbbra is a cégnél dolgozik csekély 1,2 milliós fizetésért, illetve emellett 120 százalékos prémiumra jogosult. Dr. Szalainé tehát kitűnő munkaerő, nálánál jobbat elképzelni sem lehet, csupán az a kérdés merül fel, hogy akkor minek kellett kirúgni? A botrány kirobbanása után az érintett távozott a BKV-tól, az igazgató szerint önszántából, tehát nem a cég rúgta ki. Természetesen 96 milliós végkielégítését nem adja vissza, de nagyvonalúan lemondott szolgálati járművéről. Kellemes kis adalék Bosnyák Gyula volt BKV stratégiai igazgató esete, amelynek szintén a Magyar Nemzet járt utána. Bosnyák csupán egy évig volt a közlekedési vállalat alkalmazottja, majd miután a paraméterkönyv bevezetése sikertelen volt, 2008-ban megváltak tőle. Bosnyák szemét egy pimf 40 milliócskával szúrták ki, és csupán egy évig foglalkoztatták kirúgása után, ami tényleg minimális BKV-értelemben. A történet attól kerek, hogy a kínos eseteket az MVM-től átejtőernyőzött BKV-vezér Dr. Kocsis István vizsgáltatja ki. Ez már majdnem olyan szép, mint amikor Hiller István felszólította a gödöllői Szent István Egyetem rektorát, ugyan vizsgálná ki saját havi 4,3 milliós fizetését, illetve a csekélyke 10 milliós féléves prémiumát. Solti László beszámolóját izgatottan várjuk. (Egyébként hallom is a beszélgetést. „Lacikám, azt mondják itt, hogy te lopsz, kivizsgálnád?” „Persze Pistám, máris utánanézek.” „Pistukám, az van, hogy megnéztem, és én nem lopok.” „Jaj de jó, akkor megnyugodtam.”)

Emellett csendben lejárt a Bajnai-kormány első száz napja, a forint korábbi önmagához képest az egekben, a magyar államkötvényeket durván túljegyezték, lehet örülni. Vagy lehet? A stabilitás helyreállt ugyan, de a nehezén egészen biztosan nem vagyunk még túl. Igaz, innen már látszik az alagút vége, kérdés csupán, hogy ott szakadékot fogunk-e találni. Csak nekem tűnik úgy, de mintha már a szüleimnek, sőt a nagyszüleimnek is azt mondták volna, hogy most még kicsit rossz lesz, áldozatot kell hozni, de utána már itt a földi paradicsom. A kormányfő levélben kérte a politikai pártokat tevékenységének további támogatására, amire eddig nem sok reakció érkezett, azok is meglehetősen egyediek. A Fidesz azonnal epét hányt, néhány soros sajtónyilatkozatukban a komcsizástól a népnyúzózáson át minden megtalálható, talán csak egy kis zsiddantás maradt ki. Ismét látható, hogy a Fidesz annak ellenére, hogy képes felelősen gondolkodni és politizálni, ennek nem hajlandó jelét adni. Persze el tudjuk képzelni, ahogy a székházban kuncogva nézik, hogy kormányra kerülésükkor végre rendbe lesz rakva az ország, lehet megint fényezni magukat, mint Bokros Lajos után tették. Rajtuk kívül még az SZDSZ nyilvánult meg, rögtön pártelnöki és frakcióvezetői szinten is, ehhez talán nem is kell több kommentárt fűzni, a nyilatkozatok tartalma ugyanis teljesen lényegtelen, mint ahogy az SZDSZ létezése is.

Volt még a hétvégén gokartozás a Hungaroringen komoly balesettel. Ennek ellenére a pályán még 2016-ig biztosan mennek majd körbe körbe, és talán akkor már Felipe Massa agya sem egy rugóra fog járni. Ezúton is köszönjük az orvosok odaadó munkáját! Minderről szó lesz július 31-én, 17:00-kor a Rádió Café 98.6-on, ahol Kürti Sándorral és Vitézy Dáviddal beszélgetnek a műsorvezetők.

Szólj hozzá!

Címkék: politika bajai draskovics

A bejegyzés trackback címe:

https://szinkrontolmacs.blog.hu/api/trackback/id/tr951277634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása